Sofi, Anglia, élet

Immáron 13 napja, hogy visszajöttem ködös Angliánkba, amiből a ködöt kevésbé, az esőt annál inkább tapasztalom. Amikor otthon voltam, Gréti és Réka írták, hogy napozni mennek, ebben reménykedve hoztam ki pár nyári cuccot, de mint kiderült, teljesen feleslegesen. Ami a legdühítőbb egyébként (erről lehet, hogy már írtam), hogy hiába nézel ki az ablakon és állapítod meg, hogy borús az idő, esőre áll és erősen fújhat a szél a fák hajlongásaiból ítélve, valószínűleg akkor is meleg van, és semmi szükséged kabátra. Sálra meg pláne nem. Mindig bedőlök ennek a fránya látszatnak, alig várom, hogy otthon olyan idő legyen, amilyennek lennie kell, ha borús az ég.

Mostanában sokkal aktívabb életet élek. Legalábbis próbálok. Szeretnék minél többet látni még ebben a hónapban Oxfordból - múlt héten Andival például elmentünk a Pitt Rivers múzeumba és megnéztük az antropológiai kiállításukat (na jó, igazából végig beszélgettünk, de azért figyeltem is). Próbálok odafigyelni arra is, hogy mit eszem, ugyanis már mikor otthon voltam, volt néhány tünetem (szédülgetés, rosszullétek), amiből nagy okosan kitaláltam, hogy kicsit egysikúan sikerült étkeznem az elmúlt időben (lásd a Patisserie étlapja). Erre egyébként Zahid mutatott rá, aki ma áthívott filmezni és a nagy felfedezésének örömére teletömött pizzával. Ha nem eszem meg magamtól szerintem lenyomja a torkomon. :) Nagyon elszántnak tűnt :) Azért én is igyekszem, a múltkor például miután Anditól mentem dolgozni, a városban ebédeltem: tescós salátát vettem, ami nem is volt olyan rossz.

Aznap egyébként majdnem tökéletes napom volt: ott aludtam Andinál, úgyhogy reggel Tőle indultam el a központba, ahol a délután négy órási munkakezdésemig terveztem eltölteni az időmet. Az első útvonalam az Apricot-ba vezetett, ami egy eléggé drága üzlet, de most ott is leárazások voltak, és megengedtem magamnak egy 10 fontos (3000 Ft-os) ruhát. Amit persze nem tudok hordani, mert nyári. Utána elmentem a Primarkba megjátszani a nadrág-kicserélés akciót. Még márciusban vettem ott egy fekete nadrágot, ami most simán leesett rólam. Öt font volt, nem nagy pénz, de szerettem volna kicseréltetni, emlékeim szerint a blokkot viszont kidobtam (azóta megtaláltam persze...). Mivel a Primark elmegy egy jobb minőségű turkálónak és nincsenek olyan detektorok az ajtónál, ami vonalkód alapján csipognak, ilyenkor mindenki egy ügyes húzással a próbafülkében kicseréli a méretet magának és boldogan kisétál az üzletből. Én is ezt tettem, és bármennyire is tudom, hogy nem loptam és nem tettem semmi helytelent, hiszen még csak felpróbálni is csak kétszer volt rajtam az a nadrág, kicsit rosszul érzem magam az akció miatt (másrészt van bennem egy adag büszkeség is, mert tök profi voltam:)). A lelkiismeret-furdalásomon némileg javított a tény, hogy megtaláltam a blokkot, de már mindegy.
Szóvak a primarkos akció után megettem a salátámat és beültem egy starbucksba, ahol második legkomolyabb célom, az angolom fejlesztéséért tettem komoly lépéseket. Vettem egy angol könyvet: "Why do we have to live with men?" Mikor Ivonak, a szakácsnak mutattam, teljesen kiakadt, hogy miért olvasok ilyen hülye feminista könyveket - holott ez csak egy vicces regény, és ahogy eddig kivettem, igazából pont arról fog szólni, hogy milyen hülyék azok a nők, akik férfiak nélkül akarnak élni. Ebédszünetben újabban ezt olvasom, nem hiszem, hogy befejezem augusztusra, de nagy élmény, hogy olyan angol könyvet olvasok, amit még nem olvastam magyarul, és úgy néz ki, hogy értem :)
A majdnem tökéletes napomat egyetlen momentum homályosította el: az este kapott levél a PPK-tól, amiben közölték, hogy elutasítják a felvételimet. Persze mindez már a múlté (legalábbis nagyon úgy néz ki), de azért rosszul esett tőlük...

Fellendítettem haldokló szociális életemet is. Valójában mások lendítik fel, de próbálok én is pozitívabban hozzáállni mindenhez. Múlt héten egyik este például Rékával, Grétivel és Renivel ültünk le a parkba sütizni és sörözni, Rékát ekkor avattuk be a Patisserie süteményeinek világába. Múlt hét pénteken Timmel, az angol lakótársammal pizzáztam, tegnap előtt este pedig négyen a lakótársaimmal vacsiztunk és tartottam nekik egy stand-upot az aznapi bunkó vendégekről. Holnap Carmen (aki Jake szobáját bitorolja most) elkísér Londonba. Amit én mindenképpen szeretnék megnézni, az a British Museum, de gondolom, megyünk még majd pár helyre :)
Szombat este Grétiék házában néztünk filmet, és szomorúan kellett belátnom, hogy még mindig nem nézhetek 18 karikás filmeket. A Knowing (azaz Képlet) című filmet néztük, és féltem. Pedig még csak nem is horror, hanem sci-fi volt! Azt hiszem, már nem változom ebből a szempontból...
Tegnap éjszaka pedig Renivel és Grétivel felkerekedtünk, hogy elhozzuk Gergő húgát a lutoni airportról. Reni vezette Gergő kocsiját (aki matematikus itt Oxfordban, csak most Kínában van konferencián - de rossz Neki, nem?), Zahid tomtomja vezetett minket (itt így hívják a GPRS-t), mi Grétivel pedig adtuk az aláfestést. Odafele jó nagyot kerültünk, Reni nagyon mérges volt a tomtomra, meg is értem, visszafele viszont sikerült egy rövidebb útvonalat beállítanunk, ami ráadásul a falvakon át vezetett. Egyrészt izgalmasabb volt, másrészt rövidebb. Azért azt megállapítottam így az anyósülésen, hogy jobb is, ha nem engednek engem vezetni itt, mert olyan szépen kanyarodnék jobbra kis ívben, mint a huzat. Még mindig nem menne zsigerből ez a baloldali közlekedés.

Ennyi mára, érzem, hogy fáradok, holnap pedig nagy nap lesz. Egyébként Grétivel ezerrel keressük az albérletet, ha bárkinek van valami jó ötlete, jöhet!:)