Sofi, Anglia, élet

Kicsit visszakanyarodok az időben, hogy hogy is volt ez még azelőtt a bizonyos buli előtt. Októbertől, amikor végleg sikerült lezárnom angliai múltamat (nagyon gáz, hogy eddig húztam, de ez van), nyíltan és hangosan belevetettem magam a keresésbe. Nyitott szemmel és szívvel jártam, készen arra, hogy végre rátaláljak az Igazira. A lécet továbbra is magasan tartottam, úgy döntöttem, hogy most igazán van lehetőségem erre, én is jól nézek ki, magabiztos is vagyok, egy főnyeremény a pasiknak. Csak jönne már egy valamire való fiatalember, aki normális!

A dolog minden igyekezetem ellenére - és azért is igyekeztem, hogy ne tűnjek nagyon elkeseredettnek és pasivadásznak -, nemigen haladt. Még csak olyat sem találtam, aki nekem tetszett volna. Azért annyira nem voltam elkeseredve, csak fogalmam sem volt, hol keressem. Randizni nem is jutottam el (most gondolkoztam pár percet, de azt hiszem, tényleg nem), szóval azt sem mondhatnám, hogy egyébként izgalmas volt a nemlétező szerelmi életem - mert nem. Volt egy srác, akihez reményeket fűztem, de ő egyszer csak nem jelentkezett, ha jól emlékszem, a miniszterelnökségen dolgozott, így utólag azért is csak hálás lehetek, hogy magától felszívódott.

Szóval senki sem volt a láthatáron. Viszont barátkozni barátkoztam, és Andival, a szaktársammal, akit már említettem, egyre jobban kijöttünk. Ő budapesti lány volt, ami számomra már önmagában egzotikum, mert elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet városban felnőni. Az én gyerekkorom színes volt és izgalmas, az utcán fociztunk, mindenki ismert mindenkit és az összes felnőtt figyelt ránk. Kis, zárt, biztonságos közösség. Ehhez képest nem tudtam, hogy itt Pesten hogyan lehet ilyen biztonságos hátteret megteremteni. Andi szívesen mesélt nekem, így tudtam meg, hogy van egy stabil baráti körük a 17. kerületben, ahol Ő is lakik, akikkel mindig összejárnak. A gimi köti össze őket, nem mindenki volt osztálytárs, de mindenki oda járt. Nagyon érdekelt, hogy hogyan is működik egy baráti társaság. Nekem olyan sosem volt, mindig sok barátom volt, minden helyről és élethelyzetből kiválogattam a "krémet", egy-két embert, akik valószínűleg egymással sem voltak annyira jóban, de nekem sokat jelentettek. Szóval izgalmas volt, hogy van egy baráti társaság, ami összetart jóban-rosszban. De hogyan? És mi köti össze őket? Pusztán ezt felmérni és megismerni is elég kíváncsi voltam ahhoz, hogy Andi végül meghívjon egy buliba. Ahova nem sikerült elmennem, de végül egy sörözésre el tudtam jutni, ahol a baráti kör néhány tagja jött el, összesen voltunk négyen.

Andi, Kinga, Peti és én egy belvárosi kocsmába ültünk be sörözni. Épp pirosra voltak festve a körmeim, és mint egyszer azt az utcán egy jósnő megjegyezte nekem, a piros vonzza a szerelmet (épp sapkát próbálgattam a körúton, és ahogy elment mellettem, odasúgta, amikor egy szürke és egy piros sapka között vacilláltam). A lányok beavattak a baráti kör legújabb pletykáiba, szerencsére egészen jól megjegyeztem és értettem a lényeget (Hah, ha tudnák, milyen múlttal rendelkezem! Az etei pletykák után egy pár fős baráti társaság hírei igazán nem jelentenek problémát.), majd Petivel kezdtem beszélgetni, aki épp a szakdolgozatához kapott friss anyagokat. A mobilhálózatokból írta, és mivel a Vodafone-os múltam miatt értettem, hogy miről ír, volt témánk egész estére. Hízelgett azért kicsit az egómnak, hogy simán eladom egy leendő mérnöknek, hogy értem a szakdolgozata alapjait. A fenéket értettem, csak tudtam, hogy mikor mit kérdezzek, annyit értettem belőle :)

Akkor és ott még csak szimpatikus volt Peti. Decemberben pedig szülinapi bulit rendezett, amire nyomatékosan meghívott. Szombaton volt a buli, én vasárnapra esküvőre voltam hivatalos, hétfőn és kedden három vizsgám volt, szerdán pedig az első munkanapom. Biztos voltam benne, hogy nem megyek el, míg csütörtökön meg nem érkeztem Attiláékhoz, a bátyámékhoz. Akkor már mindketten dolgozó emberek voltak, de Ők mégis ráértek szerda este vacsorapartit tartani. Ez felébresztett: élni kell az életemet, és persze fontosak a vizsgák és minden más is, de itt az ideje, hogy végre kicsit fiatal és bohó legyek, és bármi is lesz a jövő héten, szombaton elmenjek bulizni. Úgyhogy elmentem.

A buli nagyon jó volt, sok jó fej emberrel találkoztam és a házigazda külön figyelmét élveztem. Szó, mi szó, már akkor közel kerültünk egymáshoz és rengeteget beszélgettünk. Peti kedves volt, szimpatikus, az alkohol pedig segített nekünk hamar elengedni magunkat. Ennek ellenére másnap reggel nem akartam elhinni, hogy ez igaz, és bár délután már felhívott, hogy mikor találkozunk, nem mertem beleélni magam semmibe. Vártam a szerdai randit és attól tettem függővé mindent. Azért az évfordulós dátumunk maradt december 17. :)