Sofi, Anglia, élet

Szeptembertől újra egyetemista leszek és életemben először albérletben fogok lakni. Az elsőt nagyon vártam, a másodikat is, de egy kicsit tartottam is tőle. Egy éve, 2010 szeptemberében a pesti lakásunkba költöztem be, és mivel ott egyedül laktam, eléggé magányosan tengettem az életemet. Munkát kerestem, főztem és volt, hogy lazításként filmmaratonokat tartottam, például megnéztem az összes Star Wars filmet egymás után. Végre értelmet nyert egy-két dolog, bár őszintén szólva még így sem érettem mindent.

Grétivel megbeszéltük, hogy együtt maradunk, így elindult az albérlet-hajsza. Voltunk szebbnél-szebb helyeken, a pénztárcánkhoz mérten igyekeztünk válogatni, mígnem ismerős útján találtuk meg az egyszobás, külön konyhás, fürdős kis ékszerdobozunkat. Így egy térbe szorultunk, de mivel így már laktunk együtt és mindketten tudtunk alkalmazkodni, ez nem jelentett gondot. Azért így utólag belátom, hogy nem volt egy könnyű időszak, és bár tényleg nem volt nehéz együtt élni, szerintem Ő is és én is éltünk át nehéz pillanatokat. Például amikor odaégettem a paprikás csirkét, vagy amikor égve hagytam a sütőt a sütőtökkel, amíg elmentünk a karácsonyi vásárba... Amikor beugrott, hogy elfelejtettem lekapcsolni, azt hittem, hogy sikerült leégetni az egész bérházat...

Az egyetemen az MA óráim mellett a magyar szakos BA végzettségem miatt fel kellett vennem néhány BA andragógiás órát is. Ez azt jelenti, hogy bőven sok kreditet és legalább 4-5 órával többet vettem fel, mint a szaktársaim, de amennyire bennem volt a bugi, még többet is simán felvettem volna, ha nem ütköztek volna az órák. Nagyon élveztem újra a padban ülni és nem hagytam, hogy bármi és bárki is eltántorítson attól, hogy önmagam adjam. Én lettem a hangos, jelentkező, kérdező hallgató, aki a legunalmasabb etika órán is feltett kérdést a tanárnak. Volt, akinek tetszett és volt, akinek nem, néhány tanár a szívébe zárt, és lassan a szaktársak között is kialakultak a klikkek. Bár alapvetően minden szaktársam szimpatikus volt, végül két emberrel lettünk igazán jóban: Andival és Bercivel. Berci akkor már kétgyermekes családapa volt, egyébként politológus, Andi pedig másik egyetemen végezte az alap andragógiát. Igazán jó volt, hogy Andival jóban lettem, egy-két tárgyat biztosan nem végeztem volna el, ha nincs az ő tudása és tapasztalata. Az első félévben is sokat dolgoztunk együtt, de a munkakapcsolatunk igazán az utolsó félévre érett be, amikor egy-egy órára felváltva mentünk be, és mindig a hármunk csapatát képviseltük. Igazán jó visszagondolni rá, milyen hatékonyak voltunk.

Az egyetem és a szürke hétköznapok azonban még mindig nem kötötték le az energiáimat annyira, hogy ne határoztam volna el néhány őrültséget. Egy szép napon, amikor a Szabó Ervin könyvtárban nézegettem a hirdetőfalat, találtam egy igazán figyelemfelhívó hirdetést. Az illető táncos lábú lányt keresett, aki táncpartnere lett volna egy tangó tanfolyamon. Pár pillanatig őrültségnek tűnt, de végül felírtam a számot és még az első lendületben írtam egy sms-t a srácnak. Megbeszéltük a találkozót, amire kissé idegesen mentem, de rögtön elpárolgott, amint megláttam a fiút. Na mégis milyen pasi lehet az, aki egy könyvtár hirdetőfalán keres táncpartnert? De így tényleg egy kaland lett, eljártam az órákra, és mivel a partnerem egy idő után elmaradt (nem neki való volt), végül általában a tanárral kezdtem tangózni. Az megmaradt, hogy a tangóban a nő a férfi mellkasát nézi, én viszont a néptáncos múltam miatt mindig a partner szemébe néztem. Szegény tanár urat nem egyszer hoztam zavarba, teljesen ártatlan bámulással :)

Az első félévet nagyon élveztem és tényleg belevetettem magam minden jóba, de kezdtem érezni, hogy a tartalékaim lassan elfogynak, ideje munkát keresnem. Eleinte HR gyakornokként próbáltam munkát találni, az ERSTE Banknál volt is egy nekem való hely, de elbuktam az interjút. Minden tökéletes volt, amíg meg nem kérdezték, hogy melyik a kedvenc tárgyam az egyetemen. Túl őszinte voltam, megmondtam, hogy a Tudományelmélet. Éreztem, hogy ez volt a bukó, pedig nagyon szuper monotonitás-tűrő tesztet csináltam, és az angol tesztem is kiváló lett. Próbáltam részmunkaidős személyi asszisztens munkákat nézni, de már ügyes és rutinos voltam, kiszűrtem a Zepter, az OVB és egyéb kamu hirdetéseket. Végül december közepén találtam egy személyi asszisztens hirdetést, ami egy utcányira volt az albérlettől (egyébként a Jászai tér mellett laktunk). A főnök szimpatikus volt, azóta is zseninek tartom, a próbamunka kihívás, és felnyitotta a szemem arra, hogy még azért messze vagyok a kitűnő angoltól. Angolból egyébként akkortájt tettem le a középfokú nyelvvizsgát, még gyorsan frissen. Sikerült is elsőre.

A vizsgaidőszakra készülve pedig megkaptam az első házibuli meghívásomat is, amire először nem is akartam elmenni. Nagy hiba lett volna :)