Sofi, Anglia, élet

Biztosan írtam már, de azért ismétlem magam, hogy hétfőn és kedden vagyok általában szabad. Nos, ezen a héten kicsit megnyúlt a szabadidőmJ De mielőtt elmesélném eseménydús szabadnapjaimat, a múlt hétégéről pár sorban:

Csütörtöktől kezdve valahogy minden nap bal lábbal keltem fel, minden kiesett a kezemből, rosszul vettem fel a rendeléseket – nem nagyon éreztem jól magam emiatt a munkahelyemen sem, de itthon sem. Baklövéses sorozatomat aztán vasárnap egy gyönge szellő (másra nem tudom fogni) megfordította, sikeresen csináltam mindent, kezdtem magabiztosnak érezni magam az angolban, és egy rendelést sem szúrtam el. Sőt! A franciáknak, a németeknek és az oroszoknak a saját nyelvükön köszöntem meg a pénzt, mikor odaadták, és egy röpke pillanatig azt terveztem, hogy megtanulom minden európai nyelven a köszönömöt (és persze urduul is, mert sok a paki meg az indiai), és majd így kedveskedem a vendégeknek. Azóta beláttam, hogy elég nekem azt a köszönömöt kimondani angolul is rendesen azzal a kimondhatatlan ’th’ hangjukkal… Na mindegy, a lényeg, hogy elkezdtem igazán élvezni a Patisserieben dolgozni. Végre.

Húsvétom az nem nagyon volt a munka miatt, locsolóm sem, de talán nem hervadok el. Mondjuk, attól eléggé féltem rendesen, hogy kedden kiszáradok (erről majd később). Hétfőn Andival és barátaival kimentünk Withney-be piknikezni. Nagyon jó társaság volt, pár emberen kívül nem ismertem senkit, de nagyon befogadóak és kedvesek voltak, úgyhogy ez nem volt probléma. Sajnos nem sok időt töltöttem velük, mert vettem egy Lebara SIM kártyát, amivel három forintért (1p) hívhatok Magyarországon vonalas telefont, úgyhogy hétfőn délután körülbelül két órán keresztül sírtam a telefonba a családomnak. A jó hír, hogy azóta túlestem a honvágyon, most már tompul, de húsvétkor, mikor tudtam, hogy az egész család otthon van, nagyon rossz volt.
Kedden átmentem Andihoz, akivel azt terveztük, hogy kimegyünk egy kastélyparkot megnézni, de rossz idő volt, úgyhogy végül (miután a múzeumjárás ötletét is megvétóztam) maradt a filmnézés otthon. Őszintén szólva utólag áldom az eszemet, mert Andi délután hat körül haza kísért, és akkor még csak azt hittem, hogy rövid rosszullét kerülget a fáradtság és a hétfői bőgés maraton miatt, estére azonban kiderült a szomorú igazság, azaz hogy egy csúnya vírus áldozata lettem. Gréti ugyanis kedden este nálam sokkal rosszabb állapotban érkezett haza, ő végighányta a napot (bocsánat a vizuális típusoktól, ne képzeljétek el J), többek között újdonsült főnöke mercijét is. Azt hittem, hogy megúszhatom, de estére engem is utolértek a rókák, úgyhogy nem aludtam sokat. Másnap természetesen nem mentem dolgozni, Grétivel a szokásos főtt krumpli és banán diétát tartottuk. Mindketten kicsit holdkórosak voltunk, úgyhogy megnéztük az Emma (BBC, 2010) első két részét, meg aludtunk. Csütörtökön sem mentünk be végül dolgozni, ami tulajdonképpen jó ötlet volt, bár szerintem jobban elfáradtam itthon, mintha bementem volna. Chathaim (vagy valahogy így kell írni a nevét az indiai srácnak, kimondva csetem) ugyanis teljesen beindult, hogy biztos a konyhából indult ki valami fertőzés (ja, mert ő meg Tim is beteg lett), úgyhogy ki kell pucolnunk teljesen. Most nem azért, de akkor a három másik lakótársunk miért volt makk egészséges? Na mindegy, erre a konyhára tényleg ráfért a takarítás, úgyhogy amíg én végignyaltam a konyhát, Gréti a fürdőt fertőtlenítette le, Chathaim pedig lesúrolta a gázt és a konyhai ablakot. Nagyon kis lelkes volt – pont amikor én már eléggé elfáradtam ahhoz, hogy csak bedőljek az ágyamba és sziesztázzak – így viszont nem volt szívem otthagyni, úgyhogy felmostam még, amíg lelkesen súrolt. Úgyhogy most baromira tiszta a ház, kedves paki exlakótársnőm is szívesen jönne beJ

Grétivel most már teljesen jól vagyunk, fogytunk pár kilót az ideiglenes lakótársunknak köszönhetően (értsd a vírus), ennek – azt hiszem – titkon mind a ketten örülünk. Na jó, én nem titkolomJ Most már van egy tükrünk is egyébként, majdnem egészalakos. Ez azért hiányzott eddig, otthon is volt egy egészalakos tükör az előszobában.

Lélekben már készülök a jövő hétre – pontosabban egyelőre csak holnapra, Paholics Zsófi meglátogat a hétvégén, este hatkor jön, vasárnap pedig megy valamikor. Szuper, mert vasárnap csak fél kettőre kell mennem dolgozni, szóval ahhoz képest sok időt tudunk együtt tölteni!:) A jövő héten pedig csak egy szabadnapom lesz, a kedd, úgyhogy valószínűéeg csak pihenést tervezek aznapra. Semmi mást nem bírnékJ

Tervezgettem, hogy majd elmegyek vásárolni, de ezen a téren még mindig nem változtam: társaság nélkül vásárolni egyszerűen képtelen vagyok elmenni. Kell valaki, aki bíztat, hogy „Zsófi, nem baj, ha a századik blúz sem áll rajtad jól, próbáld fel még ezt a nadrágot is!” Nem, valószínűleg nem megyek el egyedül. Majd esetleg júniusban… egyébként ma voltam a Primarkban és vettem egy övet százötven forintért, ami zöld. Olyan zöld. Mint a libának. Merthogy fekete nem volt!!! Mondtam már, hogy mennyire borzalmas az angolok ízlése?

Mindjárt tizenegy, nekem meg hajnali hatkor kelnem kell, úgyhogy búcsúzom. Remélem, hogy jövő héten beszámolhatok Nektek Zsófi látogatásáról, meg a május elsejéről, mert itt is ünneplik, csak itt nem a munka ünnepének hívják. Nem tudom, hogy ez az egy-szabadnapos-kemény-munkahét mennyire fog kikészíteni, ha nem nagyon, akkor írok. Szurkoljatok!:)