Sofi, Anglia, élet

Nincs internet. Gondolom, kitaláltátok. Egyébként annyira nem is szörnyű, megvettem a Harry Potter utolsó részét mindössze két fontért (hatszáz forint kb), úgyhogy most elvagyok J

Jákob szobája nagyon király. Az ágya egyenesen tökéletes. Lehet, hogy vízágy, legalábbis nagyon puha, és nagyon szeretemJ Mondtam is Neki, hogy mennyire odavagyok érte, amire azt válaszolta, hogy ha akarok, maradhatok tovább is, csak akkor osztozkodnom kell Vele is. Hoppá!:)

Szerencsére úgy néz ki, hogy most már senkivel sem kell osztozkodnom, ugyanis ugyanebben a házban volt egy kiadó szoba, amire rögtön rá is tettem a mancsomat. Mától kezdve bármikor beköltözhetek, de Jákob csak jövő hét hétfőn jön vissza, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kicsit még kétlaki leszek, és azért az ő ágyát használom inkább, amíg lehet. Tényleg király!J

A ház egyébként óriási, hat szoba van benne, bár abból kettő nagyon kicsi. Egészen jó helyen van, ha nagyon sietek, akkor húsz perc alatt bent vagyok a munkahelyemen, amiből hét percet egy parkon keresztül kell sétálnom (átmegyek a Temze fölött is), úgyhogy úgy tűnik, megtaláltam a tökéletes helyet. Nem mintha sokat kellett volna keresnem… Isten nagyon szeret engemJ És az a helyzet, hogy a házbeliek is hamar a szívükbe zártak, amikor a második estémen hazajöttem megrakodva mindenféle finom sütivel, szendviccsel és croissant-nal. A személyes varázsomat mostanában ilyesmivel turbózom fel, és általában működik J

A házbeliek egyébként szimpatikusak, azt hiszem, mindenkivel találkoztam már. Van egy srác indiából, Chitam, fogorvos, de le kell tennie valamilyen vizsgát itt, hogy praktizálhasson. Ugyanez a helyzet Jákobbal is, ő is fogorvos, csak nem Indiából, hanem apai ágon Iránból, anyai ágon pedig Dániából. Nagyon érdekes, hogy azt, hogy egyik országot sem érzi magáénak, neki nem probléma, még csak törésként sem éli meg, azt mondja, hogy ő nagyon örül ennek. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehet ennyire nem kötődni… Edith Észak-Afrikából jött, de nem részletezte, pontosan honnan. Mikor megkérdeztem, hogy mit dolgozik, azt válaszolta, hogy Londonban. Nem valami közlékeny, de rendes és kedves. Van egy alacsony lány talán Kínából, Vele még nem sikerült beszélgetnem, Tim, aki tipikus angol srác (tudjátok, csajok, az a kenuzós egyetemista…J), ő is szimpatikus, de még nem sikerült beszélgetnünk. Néha szoktak együtt vacsorázni, közösen filmet nézni, úgyhogy azért lesz valamennyire közösségi élet. A konyha óriási, van külön ebédlőasztalunk, úgyhogy szerintem ez lesz a közösségi tér nappali híján. Nem baj, a lényeg, hogy van hely összegyűlni, nem úgy, mint abban a néhány lakásban, amit megnéztem ezelőtt – az egyikben nem volt nappali, a másikban meg egy kínai családdal laktam volna együtt, akik megkértek, hogy szóljak, mielőtt használnám a nappalit. Nos…

A munkahelyen nem túl izgalmasak a napjaim, tanulom a kávékészítés tudományát – egyáltalán nem könnyű szép capuccino-t vagy latte-t készíteni. A capuccino tetején ugyanis a kakaó közepén egy szép fehér szívecskének kell kijönnie a tejhabból, és ezt szinte lehetetlenség megvalósítani egy olyan kétbalkezes kézügyességgel, mint ami nekem van. A placcon, amikor pincérkedem, még nem érzem magam magabiztosnak, ez egyrészt az angol miatt is van, másrészt a vendégek miatt is. Ha valaki csúnyábban néz rám, akkor már vége is minden önbizalomnak. Persze vannak kedves vendégek is, sokan, de valamiért az van bennem, hogy az angolok nem örülnek a sok bevándorlónak, és amint észreveszik rajtam a kiejtésemet vagy a nyelvtani hibáimat, távolságtartóan kezdenek viselkedni. Ezt a hipotézisemet támasztja alá az a tény is, hogy borravaló szempontjából sem bőkezűek – velem. Ahogy látom, mindenki más szépen kapja a fontocskákat. Na mindegy, nem a pénz érdekel, hanem inkább az, hogy vajon minek a jele ez: rossz felszolgáló vagyok, vagy ők nem bírják a külföldieket? És továbbra is tartom, hogy a németek a legkedvesebb vendégek, mint otthon is. J

Ma off vagyok, és gondoltam, elmegyek szétnézni a városban, vásárolgatni, lófrálni, némi városnézés és hasonlók. El kellett intéznem egy levélfeladást is, valami hivatalos dolgot a Home Office-hoz, amit nem teljesen értek, de kellett csinálnom hozzá útlevélképet és állítólag nagyon fontos, hogy gyorsan elintéződjön ez a papírmunka. Fel kellett adnom a papírokkal a személyi igazolványomat is, amitől nagyon nehezen váltam meg, sokat köszönhetek neki: végre megtanultam, hogy a first name a vezetéknév, a last name pedig a keresztnév; arról nem is beszélve, hogy személyi nélkül hiába akarok hazamenni. Eddig legalább meg volt a lehetőségem, hogy bármikor lelépjek, de most már... :) A posta teljesen olyan, mint otthon: dugig van és lassan halad a sor. Szerencsémre épp váltáskor értem oda, úgyhogy engem egy pihent, jókedvű, valószínűleg indiai srác fogadott, akinek már az elején leszögeztem, hogy az útlevelem a levélben van, úgyhogy vigyázzon rá. Megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baja, és el is hittem neki, jó fejnek tűnt. Azért most aggódok... Miközbennéztem, ahogy a postás átveszi a kibélelt borítékot, Kosztolányi sorai jutottak eszembe: "Beírtak engem mindenféle könyvbe és minden módon számon tartanak. Porzó-szagú, sötét hivatalokban énrólam is szól egy agg-szürke lap." Milyen furcsa, hogy ennyire ragaszkodom az indentitásomat igazoló kis kártyához, amit egyébként itt nagyon nem akarnak elfogadni. A múlt héten számhordozással át akartam menni az Orange hálózatról az O2-ra (angol mobilhálózatok). Negyedszer mentem vissza az O2 irodájába (akik háromszáz ingyen percet és végtelen sms-t kínáltak bármely belföldi hálózatba, érthető tehát a kitartásom), amikor az ügyintéző az utolsó simításnál az útlevelemet kérte. Körülbelül így nézett ki a beszélgetés:
- Please your passport - kéri tőlem az útlevelet.
- Yes, this is it. This is my ID card - teszem hozzá, hogy értse, miért nincs rajta a passport felirat.
- Sorry, we need your passport.
- This is my passport - egyszerűsítem le a képletet neki.
- Do you have a passport? - értetlenkedik tovább. Még türelmesen válaszolom:
- In the EU we can use our ID card as a passport. So this is my ID card what is also a passport too. (tudom, ez így helytelen, de valahogy így mondtam)
- Sorry, we need your passport. If you haven't got an english driving license (no, but I have hungarian, vágtam közbe, de nem érdekelte), you should ask an english learner driving license, we can accept it as well. - Néztem rá, hogy ezt most komolyan gondolja? Tanulói jogsit váltsak ki azért, hogy legyen háromszáz ingyen percem? Kicsit felhúztam magam, úgyhogy gondoltam, valami ütőssel vágok vissza, és holt nyugodtan válaszoltam (miután a kollegának azt mondta a telefonba, hogy a customer majd később visszajön a jogsival).
- Thank you very much, than I am going to Vodafone. Good bye! - és nagy mosoly. Hogy az a... A Vodafone passport nélkül megcsinálta, igaz, most feltöltőkártyás vagyok megint. Huh, mérges voltam. Nem kicsit.

Ma egyébként a vásárlás során találtam egy tökéletes kabátot nyolcezer forintért, és most erősen gondolkozom rajta... Megvegyem magamnak tavaszi ajándékként? Vagy utószülinapi ajándékként? Lehet, hogy a holnapi borravalótól teszem függővé, mert most lesz pár kiadásom, költözök, vennem kell kiskanalat, mosóport és hasonló fontos dolgokat, nem költhetem a pénzem csak úgy kabátokra... Ja, itt visszajött a divatba a trapéz (hurrá!:) és a gomb (pfuj!), de egyébként nem különösebben fogott meg a Primark kínálata. Egy igénytelenebb C&A-ra gondoljatok. Olyan kínai és C&A közötti bolt. Itt olcsónak és viszonylag normálisnak hat, főleg, hogy az igényesebb üzletek az ötven fölöttieket célozzák meg. Irtó gáz, voltam olyanban is...

Na jó, mára befejezem, nem sokára jelentkezem újra - most már van Starbucks kártyám, amivel tudok bármikor jönni netezni ide, ahol nem csak finom kávé van, de jó a zene is:)