Sofi, Anglia, élet

Húha, képzeljétek, feltették a felvételi elbeszélgetés pontszámait a netre, ééééés MAX PONTOT KAPTAM! :D:D:D
Most már csak azon izgulok egy kicsit, hogy kaptam egy levelet a PPK-tól, hogy mégsem megfelelő az alapszakom, de holnap felhívom őket, és még perelni is kész vagyok, hogy felvegyenek (mert egyébként már párszor rábólintottak erre az egészre).

Most röviden ennyi, mert az örömkönnyeimet elnyomja egy kicsit az aggodalom, de remélem, hogy ez csak a bürokrácia hülyesége... szurkoljatok!:)

Ja, és végleg elromlott a telefonom, csak hogy minden tökéletes legyen... :)

--------------------------------------------------------------------------------------

Nehéz most kicsit hozzákezdeni a blogíráshoz, mert az otthon töltött időről nagyon szívesen írnék Nektek, de azt hiszem, akkor soh'sem érnék a végére. Úgyhogy maradok a jó öreg albioni sztoriknál.
A hazaútról még annyit, hogy Boróval nagyon vicces volt az út, szerintem az előttünk ülő párnak sok szép percet szereztünk. A leszálláskor cukorkaevő versenyt rendeztünk, hogy ne duguljon el a fülünk, nem sikerült teljesen kivédenünk a légnyomás támadásait, de sokkal jobb volt a helyzet, mint rágó nélkül. Boró végigaludta a repülőutat, és a reptereken is nagyon szépen viselkedett - bár a lutonin azért próbálgatta a türelmem :)
Visszafele eseménytelen utazásom volt. Azért éreztem a különbséget, hogy milyen másodszor érkezni Angliába: magabiztosan berobogtam a Starbucksba, kértem egy kávét, aztán elkezdtem ingyen wifi-re vadászni, de negyed órán keresztül csak a beálló távolsági buszok hálózatát tudtam elkapni, ami általában két percig működött. Úgyhogy olvastam, nézelődtem, sms-ket írtam az ittenieknek - elütöttem az időt.

Oxfordban Gréti várt a buszmegállóban, ami nagyon jól esett. Az első utam Hozzá vezetett, mert a kulcsom is Nála volt, úgyhogy rögtön az első estén - ahogy meg is fogadtam - partiztunk. Na jó, csak egy kis torta, sör, beszélgetés, és én leléptem, mert tudtam, hogy az elkövetkező pár nap húzós lesz, lásd tízóráztam szombaton és vasárnap is, hétfőn "csak" nyolc, kedden pedig négy, tehát az első lehetőség a pihenésre.
A munkába nagyon könnyű volt visszaállni, nem felejtettem el semmit, pedig azt hittem, majd újra meg kell tanulnom kávét főzni.:) Megpróbálom kicsit lazábban venni, hiszen egy hónapon belül úgyis zúzok innen, és így egyébként sokkal szórakoztatóbb is :)

---- megint egy pár nap kihagyás után folytatom -----

Tudjátok, mi lenne igazán jó? Hazafele sétálva blogot írni. Az a harminc perc, ami alatt lassan hazabattyogok, nagyon termékeny tud lenni ebből a szempontból. A sok "rude customers" hirtelen vicces anekdoták szereplőivé válnak, a kedves vendégek még kedvesebbé nőnek, a kacsák és tehenek, akik mellett utam során elmegyek, a legjobb és legmegértőbb barátaim azokban a pillanatokban és valahogy mindig egy áttekintést ad arra ez a fél óra, hogy mit kellene Veletek megosztanom. Aztán hazaérek, lepakolok, kapok pár e-mailt (vagy hivatalosat, vagy barátit, amitől lelkiismeret-furdalásom támad, hogy nem írok senkinek), és valahogy elmegy a kedvem a blogírástól. Aztán egyszer, amikor már rengeteg élményem van, éjfélkor elhatározom, hogy na, most mindent bepótolok - kár, hogy holnap nagyon korán kell kelnem, mert nyolckor már London felé robogok a buszon :)

Na de ez már megérdemel egy új bejegyzést :)