Sofi, Anglia, élet

Virágoznak a fák! Hihetetlen, hogy annyira vártam már az egyik legjobb évszakot, mégis csak most veszem észre, hogy egyre szebb a környezetünk. Nem csak hogy virágba borul a környék, de csodás illatok terjengenek a levegőben (lassan kimászom a náthából:)). Annyi mesélni valóm van - de csak két szabadnapom. Ráadásul ma nagyon szépen süt a nap, úgyhogy mindjárt megyünk is Boróval kacsákat etetni. Meg talán a játszótérre.

Pár szóban a munkámról: még mindig nagyon tetszik, habár a munkatársakat kezdem megismerni, talán emiatt is kezd elmúlni az a rózsaszín köd, ami eddig volt. Eleinte nagyon segítőkészek voltak, ez most már nem mondható el mindegyikükről. A nyelvvel egyébként nincsen problémám - sőt, kiderült, hogy van még egy magyar munkatársunk, Erika. Reni elfelejtette mondani, úgyhogy nagy volt az öröm, amikor kiderült, a többiek pedig egy kicsit furcsán néztek, amikor örömünkben megölelgettük egymást a kávézó közepén.

A munkáról egyelőre ennyit, még gyűjtöm az élményeket, hogy hosszabb beszámolót tarthassak. Viszont a sétáim alatt rengeteg alkalmam volt újabb élményeket gyűjteni az emberekről és az itteni világról. Már az is kicsit érdekes például, hogy hol sétálok: minden nap egy nagy templom és az azt körülvevő temetőkert mellett visz el utam, ahol nem egyszer láttam már kisgyerekes, esetleg babakocsis anyukákat sétálgatni. Boróval mi is mentünk már temetőbe sétálni, hogy találkozhassunk a mókusokkal, akik természetesen aznap nem akartak előbújni. Csak akkor éreztem furcsának a sétát, amikor Boró elkezdte tépkedni a virágokat a sírokról - ki is fordultunk gyorsan a temetőből, és azóta nem emlegetem a mókusokat.

Hazafelé menet viszont találkoztunk egy nagyon barátságos cirmossal, akire Boróval együtt rávetettük magunkat, és legalább fél órán keresztül simogattuk, kényeztettük a vörös jószágot. Már az első simítás után volt bennem egy rossz érzés, mintha egy felkiáltójel lett volna a fejemben, csak nem tudtam, mit jelent. Aztán leesett, hogy miért nem szabad idegen állatokat simogatni... Mintha kiskoromban tetanusszal és hasonlókkal riogattak volna a szüleim, amikor idegen cicákat simogattam... Rögtön megpróbáltam elrángatni onnan Borót, de már késő volt, túl sokat simogattuk a cicust. Nem mertem elmesélni Reninek, hogy ki az új barátunk, ezért este gyomorgörccsel fürdettem Borót, reméltem, hogy nem kezd el szaladni a kis piros csík a karján.
Másnap elsétáltunk Reni elé, aki hazafelé tartott a munkából. Borónak nagyon sétálhatnékja volt, ezért elindultunk rókákat keresni. Rókákat! Mikor megosztottam Renivel a veszettséggel kapcsolatos félelmeimet, kinevetett, és felvilágosított, hogy Angliában nincs olyan, hogy veszettség. Ez egy szigetország, ahol nagyon vigyáznak arra, hogy ne is férkőzzön be sehogyan, hiszen az egész sziget élővilága kipusztulna. Végül is, logikus...

Ha már tavasz, akkor öltözködés: hát, csajok, az angol lányoknak egyáltalán nincs érzékük hozzá! Itt eleve nincsenek is olyan boltok, ahol normális, hordható ruhákat lehetne kapni, olyan c&a vagy h&m színvonal. Van egy nagyobb bolt, a Primark, ami olcsó és egészen jó, de kicsit az otthoni kínai üzletek jutnak róla eszembe, annyira nem igényes. A többi meg vagy borzalmas stílusú, vagy nagyon drága. Azért ha lesz pénzem, elkezdek szoknyákat begyűjteni:) /egyébként tegnap övet kellett vennem a farmerszoknyához!:) hah, a cél 50 vasággyal, mint Neked, Edit!:)/
Szóval el nem tudjátok képzelni, mennyi borzalmas néha sétálni az utcán és nem beszólni az angol lányoknak, hogy "te, hogy voltál képes ehhez a szoknyához ezt a kinyúlt felsőt felvenni?!" Az angoloknál egyébként csak egy rosszabb van: az amerikaiak. Ők már szót sem érdemelnek...

Múlt hétvégén Zahid bevezetett az éjszakai élet rejtelmeibe. Elmentünk egy pubba, utána pedig egy kocsmába. Valószínűleg azért sem ájultam el tőle különösebben, mert a bulizás egyébként sem az én stílusom (hiszen tudjátok), de nem is így képzeltem el egy angol pub hangulatát. Egy viszonylag kisebb hely volt, kevés ülőhellyel, rengeteg ízléstelen egyetemistával:)), hangos zenével és sok részeg emberrel. A club hasonló volt, ott kevesebben voltak, hangosabb volt a zene és belecsöppentünk egy leánybúcsút tartó bulizós társaságba, ahol Zahidnak nagy sikere volt. Nem hiszem, hogy gyakran fogok bulizni járni errefelé.

És hogy mivel díszítik a házakat errefelé? Sajnos (?) itt nagyon kicsit kertek vannak a házak előtt, úgyhogy nem találkoztam még a nálunk oly divatos kerti törpékkel. Eleinte azt hittem, hogy az angolok túl unalmasak ahhoz, hogy kitaláljanak valami hasonlóan ízlésficamos dolgot, de nem kellett csalódnom bennük. Sokkal drasztikusabb és figyelemfelkeltőbb megoldást találtak: ők műanyag pillangókat ragasztanak a házakra. Van olyan is, amit teljesen ellepnek a különböző színű és nagyságú pillangók. Nem véletlen, ugyebár: otthon, édes otthon. Amikor az első ilyet megláttam, nem akartam hinni a szememnek - és van több is! Bár annyira talán nem elterjedt, mint a mi kerti törpe divatunk. Egyébként ha már a törpéknél járunk, meg kell jegyeznem, hogy már értem az írek koboldos és tündéres mesevilágát: itt tényleg nagyon alacsonyak a házak, kicsit a kerítések, az embernek olyan érzése van, mintha tündeföldére érkezett volna, minden olyan aranyos és kicsi. Tetszik.

Mivel már régen írtam, és nem tudom, hogy mikor leszek megint olyan állapotban, hogy hosszabban beszámoljak Nektek, címszavakban leírom a főbb eseményeket, és ha lesz időm, legközelebb kifejtem őket részletesen:
- Vettem egy csizmát, és szereztem egy új barátot (az eladót). Aranyos történet:)
- Törökék felhívtak és a múlt héten többször is jártam náluk munkamegbeszélés alkalmából. Egyik este például náluk vacsoráztam, és mialatt elköltöttem a jellegzetes török kajámat (ami nagyon hasonlított a lecsóhoz, újabb bizonyítéka a magyar-török rokonságnak:)), szerelmet vallottak nekem. Vicces volt, egész úton hazafelé vigyorogtam:)
- Ma három magyar középkorú hölgyet szolgáltam ki a kávézóban, akik nem különösebben örültek annak, hogy magyarul rendelhetnek és nem adtak borravalót. Lehet, hogy hivatalosabbnak kellett volna maradnom. Olyan sznobok voltak, mint egy ház. Na, ezt kifejtem most, mert nagyon vicces. Szóval bejött ez a három nő, megörültem neki, hogy magyarok (ez hiba volt), és ajánlottam, hogy váltsunk magyarra a rendelés során is. Igazi angol süteményt szerettek volna enni, mire mondtam, hogy a Patisserie lényege, hogy a kontinentális finomságokat ismerteti meg az angolokkal, úgyhogy azt nem tudok hozni Nekik, de ajánlottam a legkelendőbb sütijeinket. Végül a magyar krémesnek szinte teljes mértékben megfelelő francia párját rendelték. Na, ennyit a sznobokról... :)
- Volt nálam Paholics Zsófi és nagyon jól éreztük magunkat. Kevés volt az idő, de készített képeket, amiket, ha már megszereztem az engedélyét, Veletek is megosztok.

Azt hiszem, mára ennyi. Igyekszem minél hamarabb jelentkezni újra és a levelekre is válaszolni. Remélem, hogy otthon is ilyen szép, napsütéses idő van és Ti is élvezitek a természet ébredezését!:)